Kampány az erőszak ellen 2013 – Tartsd kívül az erőszakot!

Jelenlegi kampányuk célja a figyelemfelkeltés mellett a társadalom széles rétegeinek aktivizálása az erőszak ellen. “Élhetővé tenni az életet” címmel dokumentumfilm készült az Alapítvány munkájáról, amelyben a téma hazai és nemzetközi szakértőin kívül ismert személyiségek is megszólalnak, és határozottan kiállnak az erőszak ellen. Két társadalmi célú reklámfilm hordozza a kampány fő üzenetét, amelytől azt várjuk, hogy az akcióhoz csatlakozók “Tartsd kívül az erőszakot!” feliratú matricát helyezzenek el közterületen, minél több ajtón (közintézmények, így például egészségügyi intézmények, jóléti szolgálatok, lelki segélyszolgálatok, továbbá üzletek, üzletláncok, járművek stb. ajtaján). A filmeket nyomtatott anyag (plakát, matrica) egészíti ki.

Ha csatlakozni kíván, vagy segíteni szeretne, matricákat az alábbi email címen lehet kérni, illetve egyeztetni az átadást:  eszter.tamop561@gmail.com

A filmek interneten (youtube-on, facebookon, valamint az Alapítvány weblapján) és szándékunk szerint közszolgálati tévécsatornákon lesznek láthatók. A társadalmi célú reklámfilmet a témáról tartandó sajtónyilvános vitán is bemutatjuk. A kampány támogatói számára az Alapítvány weboldalán, facebook oldalán és youtube csatornáján biztosítunk megjelenést.

 

Kampány a családon belüli erőszak ellen 2003

2003-as társadalmi célú kampányában az Alapítvány a családon belüli erőszak ellen fogalmazott meg fontos üzenetet. A “Van segítség!” szlogen elsősorban a problémájukkal magukra maradt áldozatokat kívánta elérni, azt tudatosítva, hogy ami velük történt, nem egyedi eset, nem kell szégyenkezniük miatta, keressék fel a segítő szakembereket.

A kampányüzenet közintézményekben elhelyezett beltéri plakátokon és szórólapokon közvetlenül az áldozatokat célozta meg. A széles társadalmi rétegeket elérő erőszakellenes felhívás pedig közterületen (City Light Posteren és óriásplakáton), sajtóban és televízióban került a nyilvánosság elé.

E kampánynak köszönhetően jelentősen megnőtt az Ambulancián jelentkezők száma, a nyilvánosság ereje pedig az egyéni és céges támogatásokra volt hatással. A téma az aktív kampányidőszakban jelentős médiavisszhangot váltott ki, ezt követően pedig kreatív anyagainkat hosszú éveken keresztül használta a sajtó.

 

  

a-koszones-H       az-en-anyukam-H        az-en-apukam-H

az-esti-musor-H       az-esti-puszi-2-H        az-esti-puszi-H