A csiganyál krémekben is fontos az erőszakmentesség

Az a helyzet, hogy világéletemben elleneztem mindenfajta erőszakot, lévén, hogy az nem megoldás semmire: legyen az verbális vagy fizikai, irányuljon emberre vagy állatra. Viszont mivel az állatokkal mindig jobban kijöttem valamiért, ahogy lehetőségeim engedték, úgy be is segítettem különböző állatvédelmi egyesületnek pénzzel, felszerelésekkel, ideiglenes befogadással… de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot sem érdemli: nagyon sokat elfeledkeznek olyan „elemi” dolgokról, mint az, hogy indokolatlanul sok dekorkozmetikum a mai napig állatkísérleteken alapszik. A késztermék nem feltétlenül, de az alapanyagok nagyon sokszor: annak ellenére, hogy már szinte mindent meg lehetne oldani az emberi szervezethez az állatinál sokkal jobban hasonló szintetikus alapanyagokon. Gyakorlatilag sokkoló, hogy mennyi állat szenved különböző laborokban a dekorkozmetikumok miatt – rágcsálók, kutyák, egyéb emlősök… és szinte minden kísérletre érvényes, hogy egy állat csak egyszer „felhasználható”, függetlenül attól, hogy túléli vagy sem, és ha igen, milyen állapotban. És senkinek ne legyenek kétségei: nagyon ritkán jön ki bármilyen állat egy-egy ilyen laborból, bár persze vannak kivételek – Amerikában nemrégiben 4.000 kutyát (igen, négyezret) mentettek ki egy hasonló helyről. Ez már önmagában rettenetes szám és ez csak egyetlenegy hely, egyetlenegy fajjal.

Pontosan ezek azok, amelyek miatt nagyon nagy gonddal ügyelek arra, hogy amiből lehet, kerüljem azokat a termékeket, amelyekhez bármilyen módon állatkísérletet hajtottak végre a gyártás során, de szintúgy kerülöm az állati eredetű dolgokat tartalmazó kozmetikumokat is. Elvégre ezek a maguk nemében, nem alap -, hanem luxuscikkek, semmilyen módon nem szükségesek az én egészséges életemhez. Akkor miért is kellene bármilyen állatnak miattam szenvednie?

Ezeket szem előtt tartva kezdtem el keresni a megfelelő kozmetikumot az arcomon lévő, különböző bőrhibákra: borzasztóan zavartak, de akármit próbáltam, nem hozták az elvárást… végül egy kedves barátnőm ajánlata lett a befutó kezdeti bizalmatlanságom ellenére is: ő azt mondta, a Florence BIO csiganyál arckrém, azaz a legjobb csiganyál krém jelentheti számomra a megoldást. Persze ez kissé nonszensznek tűnt, hiszem azokat a termékeket részesítem előnyben, amelyekhez nem használnak fel állati eredetű összetevőt: de barátnőm és a honlap is megnyugtatott, hogy a csiganyálat is kíméletes módon gyűjtik be Róma melletti farmról. Ez annyit jelent, hogy a csigák alapvetően élhetik a kis életüket, csupán bizonyos időközönként egy spatulával lefejtik hasukról a krémhez is felhasznált nyálat, amely a honlap szerint egy teljesen kíméletes, fájdalommentes esemény a csiga számára – ezután pedig visszateszik őket a következő hasonló „lefejtésig”.

A Florence vállalat rendelkezik egy olyan biokozmetikai minősítéssel is, amely azt igazolja, hogy minden termékük alapanyaga biogazdálkodásból származik, így még az alapanyagok is mentesek például a különböző növényvédő szerektől; így nem tartalmaz olyan összetevőket, amelyek ronthatják a megvásárolt késztermék minőségét. Ezen minősítés fénymásolata a honlapjukon is megtekinthető, ezzel is hitelessé téve a magukról írt dolgokat.

A leírás szerint a csiganyál arckrémjük mindössze nyolc összetevőt tartalmaz, ami, valljuk be, igencsak kevés a multikban megvehető termékek többségéhez képest: nagyon magas koncentrációjú csiganyál és tiszta hialuronsav a fő alkotóelemek, de tartalmaz még argánolajat, shea vajat, goji bogyó kivonatot, aloe verát, damaszkuszi rózsavizet és jojoba olajat. Ezek mind-mind nagyon szimpatikus összetevők voltak, ahogy az is, hogy magához a termékleíráshoz is mellékeltek egy elismervényt a minőségéről – illetve ajánlották még saját termékeik közül a bőr előkészítéséhez a szintén bio arctisztító tejet, későbbre pedig a C-vitaminos szérumukat. Alkalmas a különböző eredetű bőrfoltok, pattanások, striák, hegek halványítására és kezelésére, és nem mellesleg azt írták, a ráncok ellen is hatékony – éppen azok, amikre nekem kell…

És le ne maradjon: a webáruháznál nem a törvény szerinti 14, hanem egy hosszabbított, 30 napos intervallum ad lehetőséget arra, hogy a vásárló gyakorolja az elállási jogát, ami számomra egy nagyon nagy pluszpont – sok áruház még azt a bizonyos 14-et is csak ímmel-ámmal tartja be… Az ingyenes szállítás limitjét (13.000 Ft) már kevés termék megrendelésével is el lehet érni, illetve gyors, 2 napon belüli szállítást ígérnek – mivel már nagyon untam a folyamatos próbálkozásokat, ez is egy fontos szempont volt a számomra a beszerzést illetően.

Száz szónak is egy a vége: megrendeltem a terméket a barátnőm javaslatára. És imádom! Természetesen a hatás nem percek alatt jelent meg, de mióta használom, azok a bőrhibák, amelyekkel már gyakorlatilag évek óta folyamatosan küzdelmes harcot vívok, látványosan kezdenek javulni, elhalványulni – őszintén szólva jobban örültem mint egy kisgyerek a játékboltban, vagy karácsonykor, mikor megkapja a hőn áhított ajándékát. Mert persze, a szépség belülről fakad meg minden, de ki az, aki örül annak, ha az arcát mindenhol bőrhibák, kisebb hegek tarkítják? Hát ez az… én sem szerettem, de ezeknek az időknek úgy tűnik, vége – méghozzá a legjobb csiganyál krémnek, és persze szeretett barátnőmnek hála.

Szóval őszintén? Rendelni a https://florencebio.hu/ oldalról életem egyik legjobb döntése volt, örülök, hogy végül bizalmat szavaztam egy eddig még nem ismert áruháznak és termékének. A rendelésem nagyon gyorsan nálam volt, futárszolgálat szállította ki előre utalás után – de némi plusz díj fejében van lehetőség utánvéttel is fizetni -, a rendelés menete szintén egyszerű és gyors, az áruház felülete könnyen kezelhető. A forgalmazott termékeik tényleg kiváló minőségűek és ugyan eredetileg alapból szkeptikus voltam a csiganyállal, aggasztott, hogy végül is honnan szerzik be – de ez egy teljesen etikus módja az állati eredetű összetevők használatának. Természetesen megnéztem más szociálmédia platformokon az oldalaikat, ahol nagy örömömre sok akciójukról adnak hírt rendszeresen és több üzlet is létezik, ahol az ő termékeiket is forgalmazzák, ezzel lehetőséget adva a személyes, azonnali átvételre is.

Ja és képzeljétek, vásárlás után a megrendelő kap egy kérelmet arra, hogy értékelje a megvásárolt termékeket: így a termékek alatt számos véleményt is olvashatnak az érdeklődők, amik többnyire egyébként szintén ódákat zengenek a krémekről és szérumokról. Ezeknek természetesen van egy egyébként teljesen korrekt szabályzata is, illetve olvashatóak összegyűjtve a megfelelő menüpont kiválasztásával is – persze ott is szerepel, hogy melyik termékükhöz írta a vásárló.

Azt kell mondjam, hogy mióta rátaláltam a Folernce Bio Cosmesi termékére, a legjobb csiganyál krémre és a többire, az arcom valósággal megszépült – ezzel pedig én is sokallta magabiztosabbá váltam, hiszen így már sok-sok rétegnyi smink nélkül is ki merek merészkedni az utcára, jóval kevesebb dolog lett, amit el akarok takarni magamon – az arcomon legalábbis. Tehát ha valakit érdekelne ezek után a webáruház, én maximálisan ajánlom, hogy nézze meg az oldalt és válassza ki a neki megfelelő terméket – szinte biztos, hogy nem fog csalódni! A gond csak az, hogy nagyon magasra tették a lécet, váltani nem igazán lehet majd jó szívvel…

legjobb csiganyál krém