Egy barátnőm, Emília, aki régóta önkénteskedik egy alapítványnál, amelyik családon belüli erőszak áldozataivá vált nőknek és gyermekeknek igyekszik segíteni, nemrég arról mesélt nekem, hogy az ember ugyan azt gondolná, hogy azok a nők, akiknek rendezett anyagi hátterük van, sőt, még a munkájukat is szeretik, talán könnyebben tudnak kiszakadni egy bántalmazó kapcsolatból, ez mégsem feltétlenül van így.
Azt mondta, jó pár ellenpélda is van, amikor azt tapasztalják, hogy egy szegényebb, kevésbé képzett nő mégis hamarabb képes kilépni egy mérgező kapcsolatból, mint egy vagyonosabb és képzettebb társa. Ilyenkor leggyakrabban a gyerekkor áll a hátterében ennek.
Hiába tanultabb és jobb anyagi hátterű ugyanis egy nő, ha például a családjában kisebb korában bántalmazták, akkor nagy valószínűséggel működik benne egyfajta mintázat, ami újra és újra visszavezeti őt egy bántalmazó kapcsolatba, ahol a korai traumáit ismétli.
Természetesen a legrosszabb helyzetben azok a nők vannak, akik gyerekkorukban a legtöbb fizikai és lelki bántalmazásnak voltak kitéve, és emellett még más szempontokból is hátrányos helyzetűeknek nevezhetők.
Emília például mesélt nekem egy nőről, Saráról, aki ilyen, halmozottan hátrányos háttérrel rendelkezett, és ami végül nagy segítséget jelentett, az az volt, hogy egy svájci nagybácsitól, akinek egyébként odáig még a létezéséről sem tudott, a harmincas évei elején egy magyarországi ingatlan formájában örökölt egy nagyobb összeget.
A dolog így is borzasztóan nehéz volt, de végül is sikerrel jártak, Sára már jó ideje külön van bántalmazó párjától, és biztos állása is van.
A sok lelki munka mellett az örökölt ingatlan eladásában is segített neki az alapítvány, majd abban is, hogy a megfelelő helyen tudjon venni egy új ingatlant.
Emília férje, Gábor, mint építési vállalkozó, még egy kisebb felújítást is vállalt az eladott ingatlanon, hiszen egy modernebb nyílászárókkal rendelkező háznak vagy lakásnak, mivel jobb energetikai hatásfokkal tud működni, nagyobb az értéke is.
Gábor aztán még az energetikai tanúsítvány kiállításához is tudott ajánlani egy rendkívül megbízható céget, akik az energiatanúsítvány ára terén verhetetlennek tűnnek, ráadásul gyorsan és rendkívül rugalmasan dolgoznak.
Telefonon például a sok helyen bevett reggel 8 és délután 5 közötti intervallum helyett itt a cég munkatársai reggel 8-tól egészen este 8-ig hívhatóak.
Ezenkívül a folyamatot el lehet indítani akár az online felületen található űrlap kitöltésével is, ahol nevet, e-mail címet, telefonszámot és az ingatlan címét kell megadni, illetve azt, hogy csak az energetikai tanúsítvány kiállítást szeretnénk-e igénybe venni vagy esetleg a pluszban kérhető ingatlan értékbecslést is. Ha pedig valaki mindkét szolgáltatásra igényt tart, akkor még kedvezményt is kap, ez esetben ugyanis az értékbecslés normál árának csupán az 50%-át kell megfizetni.
Sára esetében egyébként, mivel az ingatlan vidéken volt, az is nagyon fontos tényező volt, hogy a cég szolgáltatásai az egész ország területén elérhetők. Minden nagyobb vidéki városban vannak mérnökeik, ilyen módon pedig az ország bármely szegletében, akár a legkisebb faluban is el tudják végezni a felmérést, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges.
Természetesen az energiatanúsítvány ára sem mellékes, Sáráék esetében pedig, mivel nagyon spórolni kellett, ez is kiemelkedően fontos szempont volt. Ez a cég pedig nem hogy jó áron dolgozik, de még garanciát is vállal arra, hogy ők tudják a legjobb árat ajánlani. Tehát ha egy ügyfél jobb árajánlatot talál az ő ajánlatuknál, akkor az energiatanúsítvány ára ez az olcsóbb összeg lesz.
Mindemellett a cég rendkívül komoly tapasztalattal rendelkezik, a hazánkban készülő energetikai tanúsítványok körülbelül 10%-át ők állítják ki. Tapasztaltságuknak köszönhető az is, hogy a munkafolyamat nagyon olajozott, így a tanúsítvány kiállítása a napi rendszerességgel fuvarozó futárszolgálat szállításával 24, de sürgős esetben akár 12 órán belül történik.
Igény esetén egyébként akár este vagy hétvégén is belekezdenek a munkába a mihamarabbi eredmény érdekében, a honlapon pedig megtalálható az is, hogy milyen dokumentumokat érdemes előkeresni és előkészíteni mire a mérnök kolléga a telefonon egyeztetett időpontban a házhoz érkezik.
Ezek közé tartozik például bármilyen építészeti tervdokumentáció, mint mondjuk az alaprajz vagy a műszaki leírás, illetve amire még mindenképpen szükség van, az a helyrajzi szám, mely utóbbit a tulajdoni lapon, de az adásvételi szerződésen is megtalálhatjuk. Ha pedig ezek a dokumentumok már ott helyben megvannak, akkor már valóban semmi akadálya a villámgyors munkavégzésnek, hiszen ezeket és a felmérés eredményeit a mérnök megküldi az illetékes irodába, ekkor pedig már meg is kezdődhet a dokumentum kiállítása, majd pedig kiszállítása.
A gyorsaság, az árgarancia és az országos lefedettség mellett egyéb előnyei is vannak, ha az ember őket választja. Ilyen például a minden megrendelés mellé ingyenesen járó, négyezer forint értékű kisokos, melyben számos hasznos felújítási, korszerűsítési és energia takarékossági tippet találhatunk. Ez a különleges bónusz Sárának amúgy különösen jól jött, mert az új helyen végül több kis felújításnál is nagy segítségére volt ez a könyvecske.
Emília egyébként azóta már többeknek ajánlotta a céget, és utólag mindenhonnan pozitív visszajelzések jöttek vissza, azonban a legjobban természetesen annak örült, hogy annak idején, részint ennek a cégnek is köszönhetően, hiszen sok kicsi sokra megy, Sára története sikerrel zárult.