Világszerte sajnos rengeteg gyermek él bántalmazó szülők mellett. A gyerekkori traumának köszönhetően pedig a bántalmazott gyerekekből nagyon sokszor sérült felnőtt válik, akik nehezebben illeszkednek be a társadalomba, és olykor még talán tanulási nehézségekkel is küszködnek. Ezzel szemben nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek fejlődését a szülők aktívan nyomon kövessék, és ott segítsék, ahol csak tudják. Éppen ezért, ha teheted, tölts te is elég időt a gyerekeddel beszélgetve, valamint a játszva tanulás is nagyon hatékony tud lenni.
Szerencsére létezik segítség azoknak a szülőknek a számára, akik biztosítani akarják, hogy gyermekük sikerélményekkel kezdhesse el az általános iskolát. A https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php oldalon például pont ilyen iskolai előkészítő feladatokat tartalmazó köteteket találhatunk. A Látogatás a tudás birodalmába című feladatgyűjtemény például olyan 5-7 éves korosztály számára összeállított feladatokat tartalmaz, melyek diszlexia-prevenciós elemekre épülnek. A feladatok nagyban fejlesztik a gyerekek képességeit, legyen szó a térbeli tájékozódásról, ritmusérzékről, emlékezésről, hallási és vizuális figyelemről, szókincsről, valamint az általános ismeretekről.
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy valóban nagyon jótékony hatásúak ezek a feladatok, hiszen a saját gyerekeimmel is kipróbáltam már őket. Néhány hét alatt látványos eredményeket lehet elérni. Az azóta általános iskolás gyerkőcök nagy büszkeségemre bármiféle nehézség nélkül, remekül teljesítenek az iskolában. Az óvodáról az iskolára való átváltás márpedig nem mindig megy zökkenőmentesen, éppen ezért léteznek iskolai előkészítő foglalkozások is. Mi a foglalkozások helyett azt választottuk, hogy betárazunk a https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php oldalon is elérhető kötetekből, és együtt tanulgatunk a gyerekekkel. Ez remek lehetőség ugyanis a szülőnek is, hogy részese lehessen a gyermeke fejlődésének.
Az itt forgalmazott köteteket egyébként nem csak szülők, de szakemberek – gyógypedagógusok és logopédusok – is nagyon szívesen alkalmazzák. A játékos feladatok nehézségi sorrendben vannak rendszerezve a kötetekben, de variálhatóak ízlés szerint. A sok színes illusztráció pedig nem csak leköti az iskolába készülő gyerekek figyelmét, de még szórakoztatja is őket. A kötetben Holi bagoly segít a gyerekeket elnavigálni a feladatok között. Az 5-7 éves korosztálynak szóló könyvek mellett egyébként találhatunk az egészen piciknek, a 2-4 éves korcsoportnak szóló könyvet, szókártyákat és motivációs matricákat is.
Érdekes módon még én is emlékszem azokra a kis könyvecskékre, amelyeket a szüleimtől kaptam, hogy belőlük tanulgassak olvasni. Még mindig nagyon pozitívan emlékszem vissza rájuk, és remélem, hogy az én gyerekeimnek is ilyen jó élményekkel szolgál majd a Látogatás a tudás birodalmába feladatgyűjtemény. Attól sem kell félni, hogy nem tudjuk majd otthon használni a gyerekekkel a könyveket, hiszen a Szilvia Logopédia oldalán ehhez is találunk segítséget a GY.I.K. fül alatt. Ezeket a leírásokat elolvasva biztosan könnyebben megy majd a gyakorlás.
Ha ti is szeretnétek rendelni ezen profi, szakszerűen felépített könyvek valamelyikéből, akkor nincs más dolgotok, mint felmenni a https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php oldalra, és kiválasztani a számotokra legszimpatikusabbat. Én azt javasolnám, hogy egyszerre akár többet is válasszatok ki, hiszen a 26.000 forint feletti rendeléseket ingyenesen házhoz szállítják. Az online előre kifizetett rendeléseket mindössze 36 órán belül ki is szállítják. A rendelés leadásához csak ki kell választani, hogy melyik könyvből hány darabra lesz szükséged, megadni a szállítási és számlázási címet, majd kiválasztani a fizetési és kiszállítási módot.
Ha eddig nekem nem sikerült meggyőznöm téged, akkor pedig az oldalon találhatsz számos értékelést és véleményt is olyan szülőktől, akik már alkalmazzák ezeket a szuper köteteket.