Az addiktológia, ami neked is segíthet leszokni!

Az erőszak hátterében nagyon sokszor valamilyen más probléma áll. Nem kifejezetten csak elnyomott érzelmekről, valamilyen elnyomott traumáról beszélhetünk ilyenkor, fontos megemlíteni a függőségeket is. Sok ember valamilyen függősége miatt lesz erőszakos. Sajnos sokszor ezt fel sem ismerik, és nem kérnek segítséget.

Pedig van, ahol tudnak segíteni. Az addiktológia függőségekkel és azok gyógyításával foglalkozik. Az addiktológia az a hely, ahová a függők fordulhatnak segítségért.

addiktológia
addiktológia

Sok ember van, aki valamilyen függőséggel küzd, de nem kezelteti azt, csak hagyja, hogy feleméssze, a frusztrációját pedig másokon tölti ki.

Fontosnak tartom, hogy írjak egy olyan helyről, ahová a függőségekkel küzdők fordulhatnak. Ez a felepulok.hu, egy Addiktológiai – és Családi konzultációs központ.

Tulajdonképpen nevezhetjük rehabilitációs központnak, ahol a függőket segítik át a nehéz időszakukon, segítenek nekik felépülni, hogy újra teljes, minőségi életet tudjanak élni.

Mindenkinek szüksége van segítségre, annak is, aki esetleg erőszakos volt másokkal, hiszen az erőszak sosem ok nélküli, csak éppen van, hogy az okokat máshol kell keresni.

Nagyon sok alkoholfüggő van, aki szeretne leszokni, de egyedül nem tud, viszont fél segítséget kérni. Pedig segítséget kérni nem szégyen.

Ennél a cégnél sem küldik el azokat, akik le szeretnének szokni, hanem mindent megtesznek azért, hogy ez sikeres legyen.

Ahhoz, hogy valaki leszokjon, a szakértelmükön kívül és a tapasztalaton alapuló leszokási programjaikon kívül elszántság, őszinteség és akarat is szükséges. Ha valakinek ezek megvannak, akkor nem lehet baj, le tud szokni a megfelelő segítséggel.

A segítséget pedig a felepulok.hu adja, akik saját tapasztalatok és szakmai tudásuk alapján segítenek mindenkinek, hogy le tudják tenni az alkoholt.

Az intézményben szakemberek és korábbi függők is dolgoznak, ők az élő példa, hogy nem lehetetlen a leszokás.

Sokaknak segítettek már itt, és mindig nyitottan fordulnak az emberek felé, ezért is ajánlom őket. Ha változtatni szeretnél, és eleged van a jelenlegi életedből, a függőségeidből, vagy ismersz valakit, akinek segítség kell, keresd őket bizalommal a www.felepulok.hu oldalon!