Elképesztő mennyiségű hír zúdul ránk nap mint nap a médiából. Ez magával hozta azt is, hogy sajnos annyira hozzászoktunk már a hírek erőszakos tartalmához, a háborús helyzetekhez, a gyilkosságokhoz, hogy soha nem látott szintre tolódott ki a toleranciaszintünk, az ingerküszöbünk.
A hétköznapokban a rengeteg hír mellett elsikkad, fel sem tűnik a hétköznapokban megbújó erőszak, főképp a nők elleni bántalmazás. Emellett az a nagyobb baj, hogy „élesben”, sokszor a szemünk előtt zajló erőszakot sem észleljük, vagy ha észre is vesszük, azt nem tudjuk megfelelően kezelni.
Ez jutott eszembe, mikor egy barátnőmmel találkoztam, és elképedve hallgattam a beszámolóját arról, hogy egy közös ismerősünket, barátnőnket folyamatosan bántalmazta a férje. Ebből mi sajnos semmit nem vettünk észre. A megdöbbenésemet bugyuta módon persze próbáltam viccesen elütni, egy-egy oda nem illő poénnal, például azzal, hogy ha logisztikus szakmai képzésre jelentkeznénk, és azt elvégeznénk, akkor könnyebben eligazodnánk abban, hogy mit hogyan kell intézni, és hová kell bejelenteni azt, amit észleltünk.
Jó lenne, ha végre megértenénk a hatóságok működését, hogy mi, miből következik és hogy mi lenne a helyes, és eredményre vezető út egy bántalmazás kapcsán.
Azért ez a logisztikus hasonlat jutott eszembe ebben a szerencsétlen helyzetben is, mert nagyon úgy néz ki, hogy a fiam is ezután a pálya után érdeklődik, én pedig ebben igyekszem támogatni őt, és eltökélten keresek neki valami megfizethető áru, biztos, piacképes tudást adó képzést keresni.
Azt hiszem egyébként, hogy már rá is találtam a megfelelő helyre, amely az oktatozone.hu, mely számos szakmai és részszakmai képzést szervez meg és bonyolít le.
Azért örültem, hogy a fiam érdeklődik ezután a szakma iránt, mivel alapvetően úgy látom, hogy egy roppant népszerű, a munkaerőpiacon sokszorosan keresett szakmáról van szó. Remélem, hogy a képzés elvégzésével egy olyan piacképes, magas szintű tudás szerezhet a fiam, mellyel betekintést nyerhet egy működőképes gazdasági modell megértéséhez is, és ki tudja, talán megjön a kedve ahhoz, hogy még tovább mélyítse a tudását, például főiskolára is mehetne ezzel a témával kapcsolatban.
Tudomásom szerint a logisztikusoknak fontos, hogy megértsék, átlássák az egész termelési folyamatot: a kezdetektől egészen az értékesítésig. Bár tudom, hogy egy olyan széles spekturmú foglalkozásról van szó, amelyik gazdasági modellenként mindenhol eltérő, de remélem, hogy olyan tudás birtokába juthat a gyermekem, mely elegendő lesz ahhoz, hogy a gazdaság bármely területén felhasználhassa, kamatoztathassa a tudását.
A fiamnak kiszemelt képzés a Logisztikus szakmai képzés – Oktatozone Felnőttképzési Központ program az oktatozone.hu webes felületéről.
A képzés nevére kattintva egy egyszerűen áttekinthető oldalra navigál bennünket a rendszer, ahol megtalálhatjuk a szakmai képzés számát és ágazatát, valamint a felnőttképzési engedély számát is.
Az oldalon megtalálhatjuk továbbá a képzés kezdésének legfontosabb részleteit, többek között a képzés időpontját, a jelentkezési határidőt, a beiratkozás napját, valamint a képzés helyszínét is.
További fontos adatként szerepel a képzés óraszáma és a képzési díj is. Ezenkívül a szakmai képzés kezdéséhez szükséges feltételeket is megtalálhatjuk. A logisztikus szakmai képzésnél ez az iskolai előképzettség az érettségit jelenti.
Az oldalon a továbbiakban megtalálhatjuk a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat is, melyeket roppant praktikusan, letölthető formátumban azonnal ki is tudunk nyomtatni.
Az oldalon böngészve leírást találhattam arról is, hogy kinek ajánlott a logisztikai tanfolyam. Az oktatozone.hu szerint a fiatalok számára roppant praktikus, már csak a tudásuk gyarapítása miatt is.
Természetszerűleg azoknak ajánlják a képzést, akik kifejezetten a logisztikai területen szeretnének tevékenykedni, valamint azok számára érdekes még, akik a szállítmányozással kapcsolatos szervező munka iránt érdeklődnek.
Az oldalon megtaláltam azt is, hogy az oktatozone.hu képzése alatt pontosan milyen tudást szerezhetnek meg a hallgatók. Az oldalon leírtak szerint az áruk és a szolgáltatások áramlásának kezelését, egészen a gyártástól a végfelhasználóig – amely magában foglalja az alapanyagok beszerzését a gyártásfolyamatát, a csomagolást, a gyártó cégtől való elszállítást a boltokig, és az ott történő értékesítést, valamint az ellátási láncok tervezését és optimalizálását. Aztán amire én nem gondoltam – a raktározás és a szállítás módszereit, valamint olyan logisztikai alapismereteket, melyek nélkülözhetetlenek a végzettség megszerzéséhez.
Az oktatozone.hu a képzésük előnyeiként olyan megállapításokat fogalmazott meg, mint a piacképes logisztikai szaktudás, a közvetlen támogatói képzés és igényesen felszerelt tantermek, valamint több évtizedes oktatási tapasztalat.
Egyébként az oktatozone.hu már több, mint 10 éve működik, tevékenykedik a felnőttképzésben. Az oktatóik hatalmas tapasztalattal rendelkeznek a saját területükön, amely nemcsak elméleti, hanem tényleges szakmai tudást is jelent.
Az oktatozone.hu ezenkívül saját fejlesztésű tananyagokkal dolgozik és a tankönyveket is ők biztosítják a hallgatóiknak.
Ennyi pozitívum mellett a mai világban számomra mégis az volt a két legmeggyőzőbb érv az oktatozone.hu képzései mellett, hogy a tanfolyamaikat elvégzők között a sikerességi rátájuk megközelíti a 100%-ot, valamint nagyon kedvező mindenkinek, hogy a magánszemélyek részére részletfizetési lehetőséget biztosítanak minden egyes képzésnél, reményeim szerint az általam preferált, az Oktatozone Felnőttképzési Központ Logisztikus szakmai képzésénél is.
A különböző szakmai képzéseik oldalán böngészve, legalul egy jelentkezési lapot találunk, melyre a személyes adatainkat kell beírnunk, és így online is jelentkezhetünk az adott képzésre.
Természetesen emellett telefonon is megkereshetjük az oktatozone.hu csapatát, hisz minden egyes szakképzés esetében az adott képzés információs oldalának a legtetején megtalálható egy kapcsolattartó személy neve, valamint egy mobiltelefonszám is, melyen gyorsan kapcsolatba léphetünk a képzési hellyel.
A képzési központ Budapest frekventált, könnyen megközelíthető térségében fekszik. Mindemellett, azoknak a tanulóknak, akiknek nem megoldható az utazásuk, az oktatozone.hu-nál egyes képzések online is elérhetőek.