Nem tudom pontosan, hol kezdődött. Talán amikor egy veszekedés után órákig ültem a fürdőszobapadlón, hangtalanul. Vagy amikor már nem akartam visszaírni senkinek, mert úgy éreztem, minden mondat csak újabb félreértés. Vagy amikor már fizikailag is éreztem: a testem reagál arra, amit a lelkem hordoz. Egyedül nevelek két gyereket. És túl vagyok egy olyan kapcsolaton, amit sokáig szerelemnek hittem – aztán egyszer csak csak árnyék lett belőle.
Miután elköltöztünk, sokáig úgy éltem, mint aki túlél. Felkeltem, dolgoztam, főztem, intéztem. De a testem mást mondott. Este nem aludtam, reggel émelyegtem. A mellkasom gyakran szorított, a szívem szapora volt. A háziorvos azt mondta: „stressz”. Én azt mondtam: „persze”. És közben csendben romlottam tovább. Aztán egy reggelen felhívtam a körzeti pszichológust. Hetente járni kezdtem. Nem volt könnyű, de minden egyes beszélgetés után egy picit könnyebb lett. Később egy női csoportos coaching programba is bekapcsolódtam – ott hallottam először az ashwagandháról. Az interneten pedig még többet hallottam róla aztán, a naturl.hu webáruház által. De ne rohanjunk ennyire előre…
Szóval az egyik résztvevő azt mondta: „Nekem ez olyan, mint egy belső támasz. Nem tol előre, nem ránt vissza. Csak ott van, és tart.” Akkor még nem tudtam, mi az. Elmondták: egy adaptogén gyógynövény, amely segíti az idegrendszer kiegyensúlyozását, csökkenti a kortizolszintet, támogatja az alvást és a stresszel való megküzdést. Indiában évszázadok óta használják. Nem pörget, nem altat – hanem megtart.
Aznap este utánanéztem. A leírások nem ígértek csodát, csak egyfajta mélyebb egyensúlyt. Nem volt vesztenivalóm. Megrendeltem ezen az említett oldalon: ashwagandha .
Pár hét múlva észrevettem, hogy talán már mélyebben alszom, nem ébredek fel háromszor éjszaka. Majd arra lettem figyelmes, hogy már nem masszív szorongással indul a nap. Persze, nyilván, ebben közrejátszott az is, ahogyan telt az idő és egyre távolabbá váltak a traumatikus emlékek. A jóga is sokat segített, nem mindegy, hogy kávé-cigivel, vagy jóga-ashwagandhával indítod a napot. Kb. egy hónap múlva újra leültem rajzolni – nem a munkám miatt, hanem csak úgy. Mert szeretem és kikapcsol.
A ashwagandha nem törölte ki a múltam. De adott egy csendesebb talajt, amiben újra tudtam gyökeret ereszteni. Nem szüntette meg a problémákat – de újra lett erőm foglalkozni velük.
A terápiás beszélgetések, a coach-csoport, és a napi rutinomban megbújó apró támasz – mint ez a kapszula – együtt tették lehetővé, hogy újra kapcsolódjak magamhoz.
Ma már ajánlom az ashwagandhát másoknak is. Nőknek, akik ugyanebben az átmeneti, csendes zónában élnek. Akik még nem tudják, hogyan tovább – de érzik, hogy nem mehet már minden ugyanúgy.
Mert néha nem kell hősnek lenni. Csak visszatalálni önmagunkhoz. És ehhez néha egy jó pszichológus, egy támogató csoport – és egy természetes segítség is kell.