Erőszak ellenes blog helyett motortire webáruház – ilyen is van

Amióta az eszemet tudom, már egészen pici korom óta a szüleim arra igyekeztek nevelni, hogy minden problémát meg lehet oldani békésen és higgadtan, mellőzve az agresszivitás minden formáját. Hiszen mindent meg lehet beszélni ugyebár. Ennek szellemében gyakran kerestek fel olyan portálokat és alapítványokat, gyakran emelték fel a hangjukat olyan megmozdulások érdekében, melyek az erőszakmentesség mellett álltak ki.

A minap egy erőszak ellenes blogot kerestem teljes erőbedobással az interneten. Nagyon szerettem volna átlinkelni ugyanis az egyik kedves kollégámnak, aki nem mellesleg őrületesen rajong a motorokért. Hiába kutattam az erőszak ellenes blog után, nem tudtam már visszakeresni. Ám rátaláltam egy – szerintem nagyon hasznos – weboldalra, amiről úgy gondoltam, jól jöhet a számára. Ezért megismerkedtem a motortire webáruház kínálatával. Szó szerint a padlóról kellett felkaparnom az államat.

 A motortire webáruház 2005-ben alakult, 2008 óta foglalkoznak motorgumikkal, ami már önmagában is nagy tapasztalatról árulkodik. Mindenféle abroncsokról lehet a motortire webáruház oldalán olvasni, informálódni. Én magam is számos új ismeretre tettem szert a motortire webáruház weboldalán. Például innen tudtam meg, hogy nem mindegy, milyen gumit veszel egy adott fajta motorhoz. Lehet szelepes vagy szelep nélküli is ugyanis. Emellett az sem mindegy, hogy gyárilag van rajta a szelep vagy sem, mert ha utólag tesszük rá, a gumi belső és külső fala között fokozódik a súrlódás adta hő. Ez pedig az abroncs meghibásodásához, kopásához  vezethet a hosszútávú használat során.

Érdemes a javítással, szereléssel szakemberhez fordulni, hisz ha nincs egy komplett szakszervized otthon, akkor bizony kemény fába vághatod a fejszédet. Nagyon sok buktatója van egy gumiabroncs felhelyezésének, amit könnyen elkerülhetünk azzal, ha szakemberhez fordulunk.Nem mellesleg kényelmesebb is, hiszen megkíméljük magunkat a piszkos munkától.

A motortire webáruház remek akciókkal várja az odalátogatókat. Ha náluk vásárolsz és szerelteted fel paripád új “patkóit”, a vásárolt termékre 12, a szerelésre pedig 6 hónapos garanciát vállalnak. Emellett még törzsvásárlói kártyára is szert tehetsz. Lehetőség van online házhoz rendelni a termékeket, amit 2000 Ft ellenében a DPD futárszolgálat fog neked egyenesen az otthonodba fuvarozni. Ha esetleg nem megfelelőek az abroncsok, akkor pénzvisszafizetési garanciát is vállalnak a vásárlást követően.

A motortire webáruház nemcsak motorokra kínál gumikat, a legtöbb járműre rendelkeznek megfelelő gumikkal. A robogógumitól kezdve az autóabroncsokig, a talicska és molnárkocsi kerekeken át mindenre is akad abroncs. Ami még esetleg  kedvező lehet, hogy nem csak új abroncsokat lehet a motortire webáruházában vásárolni, hanem használt, ám jó állapotú gumikra is szert lehet tenni a motortire webáruház kínálatában (amire szintén jár a garancia). 

Ha a kiválasztott új abroncs az adott pillanatban nem található készleten, akkor sem kell kétségbe esni, ugyanis ebben az esetben is meg lehet rendelni. Viszont ilyen esetben 1-5 napos beszerzési idővel szükséges számolni. Ha a beszerzés több időt igényel, akkor mindenképp értesítenek róla. Így van esélyed eldönteni, hogy igényt tartasz-e még a megrendelt termékre vagy sem.

Személy szerint el voltam ragadtatva a motortire webáruháztól és még a motorozáshoz is megjött a kedvem. Így lettem tehát akaratlanul is egy kedves kollégám segítségére a motortire webáruház megtalálásával. És hogy mi lesz az erőszakellenes bloggal? Jobban át kell tekintenem az előzményeket, hátha megtalálom a cashe-k között.