Erőszakellenes plakátokat raktunk ki az új nyomtató segítségével

Magyarországon sajnos még mindig erőteljes az a hozzáállás, hogy amit nem látok, az nincs is. Ezért sokan nem mernek szembenézni a családon belüli erőszak valóságával. Pedig ez a jelenség rendkívül gyakori, főleg kis országunkban. Sok szülő azt gondolja, hogy a gyerek értük létezik, ha pedig csalódnak benne, akkor kényükre-kedvükre büntethetik. Ez egy elfogadhatatlan álláspont számomra.

A baj csak az volt, hogy nem tudtam, miként hívhatnám fel erre az emberek figyelmét. Néhány ismerősömmel összeálltunk és számítógépen megszerkesztettünk egy plakátmintát. A lényege az volt, hogy felszólította az embereket, hogy ne fordítsák el a fejüket, ha a családon belüli erőszak egyértelmű jeleit látják. Helyette inkább hívják fel a plakáton felsorolt számokat.

Megakadt azonban a nagy művelet, mert kiderült, hogy a nyomtatónk nem működik. Rövid kutatás után kiderült, hogy a toner fogyott ki. Ezt pedig cserélnünk kellett. Nem tudtuk, hogy hol találhatnánk ilyet, ezért beírtuk a keresőbe, hogy „nyomtatóalkatrész”. Erre az első oldal amit kiadott, egy bizonyos https://nyomtatoalkatresz.hu/ volt.

Az ismerőseimmel műkedvelő emberek vagyunk és mint a plakátból is látszik, értünk valamennyire a grafikai designhoz. Pont ezért tudtunk szakértői véleményt alkotni a https://nyomtatoalkatresz.hu/ főoldalának kialakításáról. Nyugtató volt a szemnek a kék és zöld szín párosítása. Valamiért azt éreztem tőle, hogy egy tiszta szobában vagyok, vagy egy irodában. Mindkettő képhez a pontosság és a precizitás kapcsolódott. Éppen ezért bizalommal fordultunk az oldal szolgáltatásaihoz.

https://nyomtatoalkatresz.hu/

Volt itt minden, nyomtatókellékek, tintapatronok, de a legfontosabb: tonerek. A kezdőlapon ki voltak helyezve az éppen legkedvezőbb ajánlatok, egymás alá futtatva. Végignéztük őket csak úgy érdeklődésből, aztán rájöttünk, hogy egyik barátunknak nemsokára el kell indulnia haza. Az anyukája beteg és mindig ő szokta lefektetni. Ezért reméltük, hogy a Nyomtatóalkatrész oldala könnyen navigálható lesz.

Az első kétségünk az volt, hogy jó tonert fogunk-e rendelni. Elvégre is ki tudja, hogy melyik alkatrész melyik nyomtatóval kompatibilis. Kétségbeesésünk azonban rövid életű volt. A https://nyomtatoalkatresz.hu/ minden egyes menüpontjában ki lehetett keresni, hogy melyik nyomtatóhoz szeretnénk kellékeket vásárolni. Ez meggyorsította a keresést elképesztő módon.

Nem kellett minden terméknél elolvasnunk, hogy megfelelő lesz-e a mi specifikus készülékünkbe. Nem, ehelyett a nyomtatónk típusára kattintva csak azokat a termékeket adta ki, amik jók voltak a miénkhez. Végigböngésztük, hogy melyik tetszik nekünk a legjobban. Mikor megtaláltuk, elolvastuk még a további részleteket róla. Őszintén meg voltunk győzve.

Ekkor a fejemre csaptam, mert eszembe jutott, hogy papír sincsen a nyomtatóban. A barátom azt mondta, hogy ráérünk majd megvenni azt a helyi papírboltban. Én azonban elutasítottam a javaslatát. Mivel a tonert is nagyon jó áron szereztük, volt egy megérzésem, hogy a papírt is jobban megéri innen rendelni.

Az ismerőseink elköszöntek tőlünk, mi pedig tovább kerestük a megfelelő papírt. Meg is találtuk, behelyeztük a kosárba és már rá is mentünk a rendelői felületre. Nem volt itt semmi bonyolult, érteni lehetett teljesen, hogy miket kell beírni. Megkaptuk aztán a visszaigazoló e-mailt a vásárlásunkról és már készen is voltunk.

Hátradőlhettünk, mert tudtuk, hogy biztosan meg fog érkezni a rendelésünk pár napon belül. Annyira megbízhatónak tűntek az oldalon. Úgy gondoltuk, hogy ilyenek lesznek a kiszolgálásban is. Nem csalódtunk. Pár napon belül meg is érkezett és nekiláthattunk a plakátok gyártásának. Nem tudom mikor tudtuk volna elkezdeni a Nyomtatóalkatrész oldala nélkül. Ezért mindig hálás leszek nekik.