Azt hiszem, az erőszak azon kevés dolgok egyike, amelyekről nem kellene, hogy megosztott legyen a társadalom értékítélete – számomra normál esetben ezt mindenki elítélné, de sajnos nap mint nap láthatjuk, hogy ez jelenleg közel sem így történik. Erőszak folyamatosan, mindenhol felbukkan: az iskolában, munkahelyen, otthon a családon belül, vagy akár egy üzletben, És itt nem feltétlenül kell ám a klasszikus fizikai agresszióra gondolnod, sőt! Legalább olyan veszélyes a lelki terror, annak különböző formái; a verbális támadások vagy éppen a passzív-agresszív magatartás. Ez elképesztő károkat tud okozni nem csupán egy kapcsolat működésében, hanem abban is, akit ilyenekkel büntetnek – és a későbbiekben nagy hatással lehet az életére, persze itt nem pozitív potenciális hatásokról beszélek. A nem fizikai agresszív, erőszakos tettek sajnos sokkal nehezebben felismerhetőek, ezáltal sokkal könnyebben bele lehet folyni egy-egy bántalmazó kapcsolatba – számomra elszomorító, hogy az emberek milyen szinten nincsenek edukálva ebben az irányban és hányan kell, hogy ilyen közegben töltsék a napjaikat.
Viszont vannak olyan helyzetek is, amelyeket könnyen elkerülhetünk – például a közutakon! Azt hiszem, mindenkivel, vagy majdnem mindenkivel történt már olyan, hogy elé ugrott valamilyen vadállat és jó esetben a szerencsén múlt, de meg tudott állni – sajnos nincs mindenkinek ekkora mázlija. Ennek megelőzésére ma már van mód, ami pedig nem más, mint a vadriasztó autóra való szerelése, amelyet ide kattintva meg is tudsz rendelni!
Természetesen az esetleges szkepticizmus is érthető a termékekkel szemben, de tapasztalataim szerint mindenképpen érdemes lehet kipróbálni annak, aki gyakran jár erdős, kisebb forgalmú utakon. Egy-egy vadkár milliós tétel is lehet, mire a javítási munkálatok végére ér az ember, de ez az az eset, ha nem történik semmilyen személyi sérülés, esetleg haláleset – mert sajnos ilyenekről is lehet hallani. Ez utóbbi eset természesen nem pótolható anyagilag – mennyivel jobb befektetés néhány tízezer forintért venni egy vadriasztó rendszert autóra?
Nos, ha engem kérdezel, mindenképpen jobb befektetésnek tűnik… vagy nincs igazam?
Ezek a vadriasztó rendszerek gyakorlatilag síp rendszerek, amelyek már több száz méterről elriasztják az arra kószáló állatokat – típustól függően 300 vagy 400 méterre terjed el a hangjuk és hatásuk. Mind a két kapható típusú vadriasztó készülék magyar tervezést dicsér, illetve rendkívül új termékek a piacot; és azt kell mondjam, hogy az esztétikumra is kiemelt figyelmet fordítottak a tervezők, tehát bárki bátran felteheti az autójára az előírássok szerint!
Az is kérdés lehet, hogy kell- e a készülékeket tölteni, áramkörre kapcsolni, vagy mégis mi velük a teendő. Nos, röviden és tömören: jóformán semmi.
Most meglepődtél, ugye?
A nagy „titok” egyszerűen az, hogy mindkét vadriasztó a légáramlat hatására kezd el működni, hiszen mindkettőt az autó elejére kell felrögzíteni a használati útmutató szerint, így éri őket a szél – ugye, hogy tényleg milyen hihetetlenül egyszerű?
Őszintén megmondom, számomra mindig hihetetlenül nagy stresszt jelentett az egy régen történt baleset óta, hogyha erdős-mezős szakaszokon kellett közlekednem. Nem tartom magamat rossz sofőrnek, de a régi események elég mély nyomot hagytak bennem, ezen pedig végül a linkelt vadriasztók segítettek, hiszen így már nagyobb esélyem van arra, hogy megúszok egy-egy utat anélkül, hogy egy vadállat, vagy épp elkóborolt kutya az autóm elé kerüljön, ezzel pedig balesetet okozzak.
Te is gyakran kerülhetsz hasonló helyzetbe? Akkor ne is habozz tovább – próbáld ki és utazz biztonságban!