Egy rendezvény egyik szegletében futottam bele egy dobozba zárt fotós stúdióba. Ez a selfiebox.
Ahogy elnéztem a vidáman nevetgélő, grimaszolgató embereket, az jutott eszembe, hogy milyen jól fel tudnak oldódni az emberek a selfiebox előtt. Akárhány éves, gyerek vagy idősebb korosztály, férfi vagy nő, mindenki nagyon jól mulatott a fotók készítése közben.
Nem tudhatni, ki milyen háttérrel érkezett. Lehet, hogy valaki boldog pillanatokból érkezett, más pedig nehéz időszakokat megélése után engedte el magát. Az biztos, hogy ez a selfiebox képes lehet arra, hogy bárkit kicsit kivegyen a saját valóságából, és mókás pillanatokat szerezzen.
Nagyon szép színes háttér volt a gép mögött. Odamentem megnézni közelebbről, és az ott dolgozótól érdeklődtem az eszközről. Kiderült, hogy ez lényegében bárki által elérhető szolgáltatás, a weboldalukon keresztül egyszerűen lehet árajánlatot kérni, és lényegében bármilyen rendezvényre kimennek. Az asztalon láttam sok maszkot, álarcot, parókát, az is kiderült, hogy ezeket ők hozzák magukkal, ezzel is mókásabbá lehet tenni a fotókat, amiket egyébként a fotó készítése után pillanatok alatt ki is nyomtat a gép, így a rendezvényre érkező az elkészített fotókat el is tudták tenni maguknak emlékbe.
Ha valakinek a lelke mélyén erőszakkal kapcsolatos emlékek rejtőznek, sokszor nem könnyű elengednie magát. Nekem sem volt az, de úgy gondolom, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy az egész életemet befolyásolja ami történt, így a csókokat dobáló pár után beálltam én is néhány fotó erejéig. Felkaptam egy parókát és egy szemüveget és kezdődött is a fotózás. A fotózást egy gombnyomásra el lehet indítani, utána pedig pár pillanat múlva el is készült a fotó. Ha csak néhány pillanatra, de felengedtem, és igazán jól éreztem magamat, és még néhány fotót is haza tudtam vinni magamról, így növeltem is már eggyel a jó emlékeket. A selfieboxot kezelő hölgy nagyon kedves volt végig, sok információt elmondott nekem a gépről és a szolgáltatásukról.