Egy alapítványi krízisotthon fenntartásával foglalkozom. Illetve ez így nem is pontos. Erőszakos társuk elől menekülő emberekkel foglalkozom. Szívesen írnám azt, hogy nőkkel és férfiakkal, de sajnos az otthon lakói 100 %-ban csak a nők közül kerülnek ki. Ennek okát mai napig nem értem, biztos vagyok benne, hogy férfiak is szenvednek különböző lelki vagy fizikai inzultusoktól. Talán ők nehezebben vagy más módon kérnek segítséget.
A cikk címében szereplő egyik hideg az erőszakos emberek lelkében van. A másik hideg pedig a fizikai hideg, ezt tavaly télen szenvedtük el az otthonban. Természetesen a lelkekben lévő hideg sokkal veszélyesebb, de azért a fizikaival is muszáj foglalkozni.
Reggel arra ébredtem, hogy látszik a leheletem és borzasztóan fázom. 12 fok volt a teljes épületben. A befogadott anyákkal sokszor egy vagy több gyermek is érkezik hozzánk, rájuk különösen veszélyes a tartós hideg. Azonnal tárcsáztam egy másik, nálunk nagyobb intézmény vezetőjét, hogy javasoljon egy megbízható kazánost. Tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt években mennyire magasak lettek a fűtésszerelő árak. Arra kértem, hogy olyan szakembert mondjon, aki korrekt árat kér a munkájáért és ki fogjuk tudni fizetni.
A társintézmény vezetője a TOPVÍZGÁZFŰTÉSSZERELŐ.HU céget javasolta. Hosszú évek óta minden fűtéssel és vízzel kapcsolatos problémát ők oldanak meg náluk és mindig jó munkát végeztek. A díjszabásuk pedig kifejezetten baráti.
Természetesen azonnal hívtam a TOPVÍZGÁZFŰTÉSSZERELŐ.HU központi telefonszámát. Egy nagyon barátságos diszpécser alaposan kikérdezett a fűtési rendszerünk jellemzőiről és a kazánon megjelenő hibaüzenetekről. Azt mondta, hogy kiküld egy olyan csapatot, akik a nálunk lévő modern skandináv kazán szakértői. Éppen idén vettek részt egy olyan továbbképzésen, amelyet a kazánt gyártó cég szakemberei tartottak. Ők egészen biztosan rövid idő alatt megtalálják a probléma valódi okát és elhárítják azt.
1 órával később a szakemberek megérkeztek az otthonba. Ketten voltak és azonnal a kazánházba mentek. Még kávét sem kértek. Viszont sokat mosolyogtak. Ezt jó előjelnek tekintettem.
30 perccel később éreztem, hogy kezd melegedni a radiátor az irodámban. Lelkesen szaladtam a kazánházba, ahol a szerelők éppen feltakarítottak maguk után. Hirtelen azt hittem, hogy nemcsak a kazán norvég, hanem a teljes intézmény is átteleportálta magát a skandináv országba. Ilyet magyar szerelőtől még sohasem láttam.
A szakemberek elmondták, hogy egy vezérlőpanel hibásodott meg. Megmutatták és átadták nekem a régi panelt. Mindig van náluk ehhez a kazán típushoz többféle tartalék alkatrészek, így ilyen vezérlőegység is volt a kocsijukban. A cserével egyidejűleg végeztek egy alaposabb takarítás ill. karbantartást is a kazánon, mert szemmel láthatóan ez évek óta elmaradt. Sajnos valóban így van. Tavaly is kénytelen voltam a kazánra tervezett költségvetési keretből a megemelkedett energia díjakat kigazdálkodni.
A fizetésre került a sor. Kicsit féltem attól, hogy mekkora szám jelenik majd meg a számla végén. Mert számlát kérés nélkül kaptam tőlük. Kár volt aggódnom a fűtésszerelő árak miatt, ugyanis a végösszeg barátságos és korrekt lett. Még egy kisebb szezonális kedvezményt is kaptunk. És az elvégzett munkára ill. a beépített vezérlőpanelre 1 év garanciát adtak. Elmondták, hogy nem valószínű, hogy a garanciát igénybe kell majd vennem. Mert csak gyári, kifogástalan minőségű alkatrészekkel foglalkoznak.
Összességében rendkívül elégett voltam a TOPVÍZGÁZFŰTÉSSZERELŐ.HU szerelőinek munkájával. Megbeszéltük, hogy a nagyobb baj megelőzése érdekében minden fűtési időszak előtt elvégeznek majd nálunk egy hiba megelőző általános karbantartást is.
Természetesen a fiókomban becses helyre került a szakemberek névjegye.