Rengeteget hallani mindenféle tragikus sorsú emberről a hírekben, elsősorban gyerekekről, akiket bántottak a családjukban, így végül gyermekotthonba kerültek. Mindig becsültem azokat, akik segítenek a gyermekek nevelésében, tanításában, viszont sajnos elsősorban nem tőlük függ, hogy milyen körülmények között élhetnek ezekben az otthonokban a gyerekek.
Az esetek többségében eléggé színvonaltalanok az életviszonyok, főként vidéken, viszont vannak helyek, ahol egyre több az újítás. Pont a múltkor hallottam, hogy például az egyik otthon pályázott napelem beépítésre, meg is kapták, ezzel pedig nagy lépést tettek a színvonal javítsa felé. El is kezdtem olvasgatni bővebben egy honlapon a napelem árakról és megtérülésükről. Ott is kiderült, hogy, ugyan a kezdeti befektetések jelentős összeggel bírhatnak, nagyjából 10 év után már komolyan lehet spórolni a napelemes rendszerekkel.
A napelem árak persze nagyban függnek a teljesítménytől is, de előbb-utóbb mindenképpen plusz pénzt termelhet nekünk egy ilyen készülék. Az áramért tehát nem kell majd fizetnie a gyermekotthonnak sem, annak a bizonyára magas számlának az árát más dolgokra, ételre, játékokra, sportszerekre lehet majd költeni. Egy napelemnél milliós összegben kell gondolkodni, de pontos számokkal szinte képtelenség általánosítani, hiszen mint megtudtam a honlapon, rengeteg dolgot fel kell mérni egy házon. A tető dőlésszögét, a nap szakaszaiban milyen árnyékok vetülnek rá, amik így a napelemet is árnyékolhatják, a ház tájolását, meg persze a fogyasztást is.
A sporoljnapelemmel.hu-n gyorsan tisztázták, hogy egy telefonos egyeztetés és egy helyszíni felmérés mindenképpen szükséges a konkrétabb ár megszabásához. Az oldalon lehet ajánlatot kérni egy adatlap kitöltésével, mely csakúgy ingyenes, mint a helyszíni terepszemle, hiszen csak azt követően lehet pontosabb képet kapni róla, hogy egyáltalán érdemes-e abba a házba napelemet szerelni és ha igen, akkor mennyiért. Az adatlapnál a név, az elérhetőség és a lakcím mellett, egy éves áramfogyasztást kell még megadni, vagy KWH-ban, vagy egy nagyjábóli forintban.
Természetesen ekkora összeg befektetésénél jogosan merül fel az emberben, hogy meddig lesz jó egy ilyen napelem, de erre is megnyugtató választ kapunk. A cég partnere, a Sharp Solar a világ egyik legrégebbi napelem gyártója, több mint 60 éve az iparág élvonalát képviseli. A termékgaranciák kifejezetten jól hangzanak, hiszen a napelemek 10 éven át a teljesítményük 90%-án kell, hogy működjenek, 25 éven át pedig 80%-on legalább. Ez nem egyszerű termékgarancia, hanem teljesítménygarancia, úgyhogy nyugodt szívvel lehet ezeket választani.
Az is kiderült, hogyha valakinek nincsen éppen felesleges pár milliója, akkor pályázatok révén juthat napelemhez. Jelenleg ezek nem elérhetőek egyébként, mivel hatalmas rá a kereslet, így a támogatási keret kimerült, úgyhogy várni kell a következő, 2021-esig. A Magyar Fejlesztési Bank 0%-os hitele azt jelenti tulajdonképpen, hogy nincsenek kamatok. Emellett kezelési költséget, rendelkezésre tartási jutalékot, előtörlesztési és szerződésmódosítási díjat sem kell fizetnie annak, aki felveszi a hitelt. A lényeg tehát az, hogy valóban csak annyit kell törlesztenünk amennyibe a napelem került.
Mivel egyre népszerűbbek a napelemek, és egyre inkább elterjednek, gyorsan kimerítik az emberek a keretet, így érdemes folyamatosan figyelni a pályázatokat. A 2021-esről egyelőre nem lehet sokat tudni még, elsőre talán csak annyit, hogy 30-40%-os vissza nem térítendő támogatást jelent majd annak, aki igényli.
Ami tehát a legfontosabb, hogy a kezdeti nagy befektetések évek után kamatostul megtérülnek, szóval tényleg érdemes lehet beruházni egy napelemre. A gyermekotthonnak is minden bizonnyal ez volt a terve, s szintén pályázat által sikerült beszereltetnie egyet. Reméljük, hogy a gyerekek is minél több új dolgot élvezhetnek majd a napelemmel összespórolt pénzeknek köszönhetően.