Sajnos nagyon nehéz jó fogorvost találni manapság. Amennyire csak tehetem, igyekszem elkerülni a körzeti fogorvosokat. Nem arról van szó, hogy aki állami fogorvos, az nem lenne jó, csak egyszerűen nincsen velük jó tapasztalatom.
Sokan vannak így ezzel. Nagy a sor, sokat kell várni, nincsenek időpontok, és nem mindig olyan az ellátás minősége, amilyet szeretnénk.
Ezért döntöttem úgy egy pár éve, hogy én már csak magán fogorvoshoz fogok járni. Nagyon nehéz viszont olyan fogorvost találni, aki olyan árakon dolgozik, amit meg tudunk engedni magunknak, és a minősége is olyan, amilyet mi szeretnénk.
Éppen ezért szeretném leírni nektek, hogy én hogyan találtam meg a szerintem legjobb fogorvost Budapesten.
Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem már sokadszor a körzeti fogorvoshoz, aki egy fogam megmentésén fáradozott, de minden látogatással csak rosszabb lett a helyzet és odáig jutottunk, hogy már a fog implantátum behelyezés is szóba került, ugyanis elveszítettem egy első fogamat, ami esztétikailag nem volt a legszebb látvány.
Mindenképpen szerettem volna egy új fogat, de nem voltak szimpatikusak a lehetőségeim, és az orvosban sem bíztam már többet, hiszen minden kezeléssel más kimenetelt jósolt, míg végül nem tudta megmenteni a fogamat.
Ekkor döntöttem úgy, hogy hagyom a körzeti fogorvosomat, és magam fogok választani.
Az interneten nagyon sokat olvastam róla, hogy mi is az a fog implantátum. Olvastam, hogy a fog implantátum tulajdonképpen egy kis csavar, aminek van külső és belső csavarmenete, ezt teszik be a hiányzó fog részére, és erre tudnak később felépítményeket tekerni, azaz így lesz a páciensnek új foga.
Vannak titán-ötvözetek és cirkónium implantátumok is. Az utóbbi egy kevésbé tartós megoldás, sokkal kényesebb anyag, amit nem lehet olyan jól tisztítani, mint a titán-ötvözeteket, ezért sok fogászat már nem is dolgozik vele.
Persze nagyban függ egy ötvözet minősége a gyártótól, a pontos összetételtől is, tehát azzal, hogy utána néztem az interneten, mik is ezek, nem jutottam sokkal előrébb, mindenképpen érdemes ilyenkor fogorvosi konzultációt is kérni.
Mivel nem volt egy biztos tippem a fogorvosra, aki az implantátumot behelyezheti nekem, több rendelőt is meglátogattam a városban, több orvos véleményét is kikértem, és végül azt a helyet választottam, ahol a legszimpatikusabb volt az orvos hozzáállása, az árak és a környezet is.
A legtöbb helyen volt, hogy az olcsóbb verziókat fel sem sorolták, nem adtak teljes körű választási lehetőséget, inkább csak a legdrágább márkákkal próbáltak meggyőzni.
De ennél a rendelőnél mindent elmondott az orvos, minden implantátumnak elmondta az előnyeit és a hátrányait is, nem hagyott ki semmit. Nagyon kedves volt, látszott, hogy nagyon ért hozzá, hogy szereti, amit csinál, hogy nem csak egy bevételi forrásként tekintett rám, inkább az a fontos neki, hogy elégedetten távozzak olyan implantátummal, ami az én esetemben a legjobb választás lenne.
Nagyon hangulatos, családias fogászatról van szó, szépen be volt rendezve, nem kellett sokat várnom, és az interneten is nagyon jókat olvastam róluk. Elmondta, hogy ők csak titánium-ötvözetekkel dolgoznak, mert nem tartják megfelelőnek a cirkóniumot, és igyekeznek a legmodernebb, legjobb technológiákat használni a kezeléseik során.
Az implantátumok azért is jók, mert segítenek a csontnövekedésben, ezért később akár saját fogunk is nőhet az implantátumhoz.
Több olyan fogorvossal is találkoztam életem során, aki nem is igazán akarta, hogy megértsem a beavatkozás lényegét, nem magyarázták el rendesen, mi fog történni. Itt viszont sokkal nagyobb segítőkészséget tapasztaltam, mindent készségesen elmagyarázott az orvos.
Én pedig végül döntöttem, és ezt a fogorvost választottam, mert nagyon meg voltam elégedve vele a konzultáció során.
Az oldaluk egyébként ez: fogorvosbudapest.info. Itt meg lehet nézni az áraikat – ami szerintem tök jó, nem szeretem, ha valahol nem játszanak nyílt lapokkal és nem írják ki az árakat.
Meg lehet nézni, hogy kik dolgoznak itt, és akár már az interneten el tudjuk dönteni, hogy a leírtak alapján ki a legszimpatikusabb nekünk, kihez szeretnénk járni.
Szerintem egyébként ez a jó kezelés titka; nem fogászatot, hanem orvost kell választani. Olyan valakit, akinek a szakmai tudásában megbízunk, akire rá merjük bízni a fogainkat, aki miután megismeri a fogaink kortörténetét, a lehető legmagasabb színvonalon el tud látni minket.
Hiszen nem jó az sem, ha folyton váltogatjuk az orvosainkat. egy fogorvosnak is nehezebb befejezni egy olyan kezelést, amit más kezdett el.
A rendelő egyébként a 2. kerületben van, a Kacsa utca 5. szám alatt. Itt lehet megtalálni őket, egy jól megközelíthető helyen.
Végül bekerült az implantátum ennél a fogászatnál, amivel annyira meg vagyok elégedve, hogy azóta nem is megyek másik fogorvoshoz.
Itt olyan magas színvonalú ellátást kaptam, amiről ezelőtt álmodni sem mertem. Itt volt először, hogy nem fájt a fogkő leszedés, mert érzéstelenítő zselét is használtak. Ezt máshol sose tapasztaltam. pedig nekem nagyon érzékenyek a fogaim, és mindig nagyon fájt, amikor el kellett mennem fogkő leszedésre.
Soha nem voltak még olyan alaposak, mint itt, és minden fogkövem eltávolították, nem maradtak apró foltok sem, és a fogaim is sokkal fehérebbek lettek.
Én nagyon hajlamos vagyok a fogkőre, ezért sűrűn üti fel nálam a fejét ez a fajta probléma. Ilyenkor mindig keservesen vettem rá magamat arra, hogy elmenjek a fogorvoshoz, de most, hogy már nem félek tőle és tudom, hogy fájdalommentes is lehet a beavatkozás, nem halasztom a fogorvos látogatását addig, amíg makacsabb lesz a fogkő, vagy bármilyen probléma.
Fontos egyébként, hogy időben forduljunk fogorvoshoz. Talán, ha előbb megyek fogorvoshoz a problémáimmal, akkor a fog implantátum sem kellett volna. De akkor még féltem a fogorvostól, most viszont, hogy ennyire jó a fogorvosom és bízom is benne, már időben elmegyek.
A rendszeres ellenőrzésekre is mindig ide megyek és ha bármi probléma van a fogaimmal, akkor meg is csináltatom, hiszen nem akarok még egyszer rosszul járni azzal, hogy csak halasztom a beavatkozást.
Teljesen megváltozott a fogorvoshoz való hozzáállásom, Hiszen eddig, mikor féltem tőle, kerültem a látogatást, félve mentem el. De mióta tudom, hogy a fogorvos rendszeres látogatása tényleg az én javamat szolgálja, és nem is olyan ijesztő, mint régebben hittem, már gond nélkül elmegyek az ellenőrzésekre.
A fog implantátum kapcsán jutottam el ehhez az orvoshoz, és azóta mindenkinek csak őket ajánlom, nekem annyira beváltak. Persze, mikor fogorvost keresünk, érdemes több szakembert is meglátogatni a konzultáció miatt, de aki egyszer ide jön, szerintem már nem akar máshova menni, vagy mást meghallgatni. Én is sok fogorvost megjártam és itt kötöttem ki, hiszen ez volt a legjobb az összes közül, ahol jártam.
Szuper szakemberek dolgoznak itt, megfizethető árakon, ami szerintem igazi ritkaság. Már rég hozzájuk járok, nem cserélném le őket.
Nekem sikerült megtalálnom a legjobb fogorvost Budapesten, akikről többet a budapestfogorvos.info oldalon tudhattok meg.
Ti kihez jártok? Meg vagytok vele elégedve?