Nem tudom ti hogy vagytok vele, de számomra az erőszak bármilyen formája elfogadhatatlan. Apukám is mindig azt mondogatta, amikor kisebb voltam, hogy: ” Jegyezd meg, az erőszak csak erőszakot szül.” Így nem is tolerálom azt, legyen szó fizikai vagy lelki bántalmazásról. Azt sem szeretem, hogy ha egy terméket vagy valamilyen szolgáltatást erőszakos módon rám akarnak tukmálni. Pláne, ha valamilyen fontos döntést kell hoznom, ami az anyagi helyzetemet is jelentősen befolyásolja.
Éppen ezért örültem, amikor megtaláltam a A nyílt végű pénzügyi lízing kockázata, amiről még a szakértők is elfeledkeznek című blogbejegyzést. A családi vállalkozás miatt gondolkozunk egy céges autón. Hallottunk már pár lehetőségről, de nem szeretnénk elhamarkodott döntést hozni. A nyílt végű pénzügyi lízinget többen is ajánlották már. Volt olyan cég, ahol egyenesen ránk akarták erőszakolni, pedig egyelőre csak érdeklődés szintjén vettük fel velük a kapcsolatot. Elsőre jónak is tűnik ez az opció, de szerettük volna részletesebben megismerni, hogy biztosan a nekünk megfelelő döntést hozzuk. Örültem, hiszen a bejegyzéssel nem arra törekedtek, hogy az eddigiek ellenkezőjéről győzzenek meg. Nem azt erőltették rám, hogy miért nem jó a nyílt végű pénzügyi lízing, hanem tisztázták az előnyöket és az esetleges hátrányokat, kockázatokat.
A tudatos tervezés tudatos döntéshez vezet
Azt fontos tudni, hogy alapvetően háromféle lízing közül válogathatunk. Az operatív lízing (tartós bérlet) esetén a gépkocsi tulajdonjoga a lízingbeadóé marad a szerződés végén is. Második típusa, a zárt végű lízing során már a szerződés megkötésekor meghatározott, hogy az autó tulajdonjoga a végén a lízingbevevőhöz kerül. Végül, a nyílt végű lízing esetében szerződés végén a lízingbevevőnek elővásárlói és vevőkijelölési joga van, de nincs előre meghatározva, hogy pontosan kié lesz a kocsi tulajdonjoga. A nyílt végű pénzügyi lízing kockázata, amiről még a szakértők is elfeledkeznek című bejegyzésből megtudtam, hogy szerencsére mindhárom opció legális és teljesen hivatalos. Ugyanakkor a nyílt végű lízing esetén néhány dolgot figyelembe kell venni az adózással kapcsolatban.
Azt is megtudhattam, hogy miért lehet vonzóbb a nyílt végű lízing a másik két típussal szemben. Röviden azért, mert a cégünk lízingel egy autót, amelynél a havidíjak után az áfa levonható, és a végén még ráadásul a piaci ár töredékéért is hozzájuthatunk a járműhöz. Eddig ez mindenképpen elég meggyőzően hangzott, de azért tovább olvastam, hiszen nem lehet minden ennyire szép és egyszerű. Azt is megtudtam, hogy a nyílt végű lízing szerződés lejártakor háromféle lehetőségünk van. Az egyik, hogy hagyjuk, hogy az autó a lízingbeadó tulajdonában maradjon. Egy másik lehetőség, hogy megvesszük a járművet egy képzett, a piaci értéknél akár jóval alacsonyabb értékben. Harmadik opciónk az, hogy kijelölünk egy harmadik felet, aki hasonló feltételek mellett vásárolja meg a kocsit.
A NAV-nak is lehet beleszólása
Ez az a pont, ahol eljutottam a cikk címében említett kockázathoz. Jobb, ha számításba vesszük, hogy akár összeakadhat a bajszunk a NAV-val. A termék, áru, szolgáltatás csak piaci áron cserélhet gazdát. Ezt a NAV szereti betartani, viszont egy nyílt végű lízing során ez nem feltétlenül valósul meg, ugyanakkor nem szegünk vele törvényt. Mi van akkor, ha a NAV azt gondolja, hogy tudatos adóelkerülés történt? Az ellenőr ugyanis gondolhatja azt, hogy az elejétől kezdve arra ment ki a játék, hogy a lízingbevevő jóval a piaci ár alatt jusson hozzá egy autóhoz. A nyílt végű pénzügyi lízing kockázata, amiről még a szakértők is elfeledkeznek című cikk szerint, akkor sem jobb a helyzet, ha élünk a vevőkijelölés jogával, hogy a járművet egy harmadik személy vehesse meg. Ez szembemegy a piaci áron történő értékesítés szabályával, mint közvetítők szintén büntethetőkké válunk. Ugyan ezek mind elméleti dolgok, igazából minden attól függ, hogy milyen ellenőrt fogunk, ő mit lát bele a dologba. A nyílt végű lízinggel gyakorlatilag NAV fogást találhat a lízingbevevőn, amelynek komoly következményei lehetnek. Azt már mindenki döntse el maga, hogy megéri bevállalni ezt a kockázatot vagy sem.
Mi végül úgy döntöttünk, hogy ugyan nagyon előnyös lehetőség a nyílt végű lízing, viszont az esetleges kockázatok miatt, inkább egy másik opciót fogunk választani. Nekünk hosszú távon nem éri meg. Inkább kicsivel többet fizetünk, ha kell, de legalább nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket minden este.