Nem hiszem, hogy olyan gyerekkort éltem, amit megérdemeltem. Tudom, hogy vannak ennél sokkal, de sokkal rosszabb dolgok is, de pár éves kislányként azzal szembesülni, hogy nem vagy biztonságban otthon, külső szemmel elképzelhetetlen. Nekem pedig ez volt a norma. Sajnos az apukám elég gyakran jött haza részegen. A testvéremmel és velem „csak” kiabált, förtelmes hangom, de anya mást is kapott. Elképesztően szomorú a tehetetlenség érzése, és a mai napig, már felnőtt nőként is borzalmas ebbe belegondolni. Ennek kapcsán egész életemben nehezen engedtem be a férfiakat az életembe. Sajnos ösztönösen vonzódtam az apa figurákhoz, akiknek egy része nárcisztikus is volt és szavakkal vert… Nagyon sok idő volt, míg ki tudtam ebből jönni. A munkámban nem bíztam meg a nőkben sem, nemhogy a férfiakban. Ha a főnökömtől kaptam egy utasítást, beindult egy félelemérzet, hogy mi lesz, ha mégsem tudom megcsinálni a feladatot. Pedig egy nagyon rendes főnököm volt, de az ösztön bennem volt. Még gyerekként is jártam terapeutához, de a tinédzser koromban, apám halála után ez elmaradt, majd az egyetemen máshova terelődtek a gondolataim. Már felnőttként, a munkában tapasztaltam meg azt, hogy ennek igenis van haszna, mert nem kell, hogy ez az érzés egy életen át elkísérjen engem. Amikor a 30-as éveim elején jártam, akkor történt egy különleges dolog, ahol a terapeuta javasolt nekem valamit. Ez pedig a tánc volt, azon belül is a kezdő tangó, ami megváltoztatta az életemet. Komolyan, táncoljak egy férfival együtt? Nem szeretem, ha hozzám érnek, még a korábbi párjaim érintéseinek sem örültem különösebben. Erre jött a válasz, hogy megérti, és ez valóban csak egy javaslat. De ha megteszem, akkor egy új ajtót nyithatok meg az életemben, és azonnal kikerülök a komfortzónámból. Vagy azt választom, hogy egész életemben nyomorogni fogok, vagy egy új módot választok és kedves, barátságos embereket megismerve folyamatosan feltöröm a falaimat.
Kezdő tangó programok Újbudán
Nem is nagyon kezdtem utánanézni a lehetőségeknek. Az ajánlásokat szívesen fogadjuk és olyan jókat meséltek a TáncSzalon tangó programjairól, hogy valóban felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik kulcs gondolat az volt, hogy biztosan lesz partnerem. Nem szerettem volna ott állni egyedül, bátortalanul és azt várni, hogy majd valaki odajön hozzám. Még a telefonban is megkérdezték, hogy milyen magas vagyok, mert az a cél, hogy az alapján válogassák össze a párokat. Ez nagyon szimpatikus volt. Lefoglaltam egy kezdő tangó workshopra a helyemet. Tetszett, hogy van dressz kód és igényesen lehet felöltözni és az is, hogy nem kell rohanni, van lehetőség megismerkedni egymással, beszélgetni, majd csak utána jön a tánc. Ami ott történt, valami egészen különleges volt. Azt láttam, hogy egymást alig ismerő emberek mosolyognak és nevetnek. Nem kellett megfelelni, csak élvezni a táncot. Nem voltak elvárások, nem kellett félnem semmitől. Nem fognak rálépni a lábamra, biztonságban leszek, mert ez volt az első alapelv… A vezető oktató, mintha megérezte volna, hogy nekem ez a közel engedés, és érintés különösen nehéz lesz, így többször is extra figyelemmel kísért és foglalkozott a biztonságommal. Úgy éreztem, hogy rendben vagyok és meg kell, hogy adjam az esélyt. A partnerem akivel táncolni kezdtem, Péter is igen kedves fiatalember volt, aki szintén vigyázott rám. Szinte minden lépésnél szabadkozott, sőt jól meg is nevettetett. A következő alkalommal amikor terápiára mentem, boldogan meséltem el ezt a sztorit és biztos voltam benne, hogy visszamegyek még.