Az életem egyik legnehezebb szakaszában találkoztam a logopédia fogalmával is. Akkoriban egy bántalmazó párkapcsolatban éltem, aminek hatásaitól még jobban féltettem a gyermekemet, mint saját magamat. Bár csakis én voltam a bántalmazott, én is főként lelkileg.
De aztán valahogy akképp próbáltam utólag ezzel megküzdeni, hogy a gyermekemnek próbáltam megadni mindent, ebben tudtam megnyugtatóan és felszabadítóan kiteljesedni. Ekkor hallottam először a mosolykulcs.hu-ról, és azóta sem tudok eléggé hálás lenni nekik. Mert ők mindnyájunk gyermekének egy könnyebb és hatékonyabb időszakot biztosítanak, ami a felcseperedés sikeres folyamatát illeti.
Először az Instagram oldaluk jött velem szembe, ahol nagyon szimpatikus arcokról láttam nagyon szimpatikus fotókat, ami pedig elképesztően megnyugtató volt. Végre egy jó környezet a gyermekemnek, amiben ráadásul a fejlődésen van a fókusz! Az egyes említett hölgyek egyes területek specialistáinak tűntek. Ezen területek közül az egyik: tsmt torna. Ez a szenzormotoros tréninget jelenti.
Egyébként egy barátom ajánlotta a mosolykulcs.hu-t. „Nézd meg az oldalukat” – mondta egyszerűen. Tudta, hogy nekem is ez lesz életem egyik legnagyobb megnyugvása. Mert ő is úgy érezte, hogy egy jó cél lesz nekem, ha a gyermekemnek való „minden megadásának” technikájához fordulok, mert ez igazi boldogság lehet az életben. Minden gyermekes szülő életében! Én akkor annyira kivoltam, hogy nem sok reményt fűztem hozzá, de kíváncsiságból mégis felkerestem az oldalt. Nem is tévedhettem volna nagyobbat… Ők adják a lehető legtöbbet tényleg azon területeken, amire a gyermekemnek az életkora alapján szüksége van. A tsmt torna a nagyon sok náluk lévő hasznos opció közül csak egyetlen egy. De már összességében is, az első benyomásom pozitív volt: letisztult, vidám hangulatú, barátságos felület a weblapjuk, ahol minden információ alaposan és minden részinformáció könnyen elérhető, feldolgozható, az összes területről, amivel foglalkoznak. Az oldal áttekinthetősége és a szívből jövő üzenetek arra ösztönöztek, hogy felvegyem velük mielőbb a kapcsolatot.
Mielőtt belevágtam volna, nem igazán értettem, hogyan kapcsolódik a logopédia az én problémámhoz. Az első alkalom után azonban erről is teljesen megváltozott a véleményem. Ez a másik fontos területük szerintem – de van még jócskán miről olvasni náluk.
A legfontosabb, amit itt én is megtanultam, felnőttként, miközben figyeltem a gyermekem haladását a két említett területen: a hangom az enyém, és senki nem veheti el tőlem. Egy gyermek fejlődésében pedig elengedhetetlen fontosságú, hogy kellő sikerrel „megtalálja a saját hangját”.
A mosolykulcs.hu nemcsak a logopédiában jár tehát élen, hanem egy olyan átfogó szemléletet képvisel, amely az egész gyermeki fejlődést segíti koordinálni. Magasabb fokon, mint ahogy én azt csak el tudtam képzelni. A weboldalukon keresztül azonnal látszik, hogy itt nem sablonos megoldásokkal dolgoznak. Minden gyermeket egyéni bánásmódban részesítenek, figyelembe véve a sajátos problémákat és célokat. Szerintem sokkal többet kínálnak, mint a hagyományos logopédiai szolgáltatók, vagy hasonlók.
Ma már szabad vagyok én is, és ezt részben a mosolykulcs.hu-nak köszönhetem. Mert nincs annál felszabadítóbb értés, mint amikor gyermekeddel minden rendben van. Megtanítottak engem is arra (áttételesen), hogy a hangom nemcsak kommunikációs eszköz, hanem a személyiségem része, amely joggal kér figyelmet és tiszteletet. Ez a szabadság pedig megfizethetetlen. Egy gyermeknek, és ezáltal a szülőjének is a Mosolykulcs központ (mosolykulcs.hu) lehet az első lépés egy szabadabb, teljesebb élet felé.